A rajz

A rajz olyasmi, amiről ösztönzés nélkül nehéz beszélni. Valami, ami tükrözi azt, ami sohasem volt vagy már nincs, lehetséges vagy lehetetlen, de mégis igaz. Gyakran a többé-kevésbé matematikai szabályossággal rendelkező jelenségek is a természetfölöttiség bűvös erejével hatnak. A rajz még ezeknél is igézőbb, lenyűgözőbb, felfoghatatlanabb, spontán, enigmatikus, sokszor határtalan, örökkévaló, végtelennek tűnően rétegezett, kalandozó és mágikus. Mindannyian elővigyázatossá válunk, amikor azt állítjuk valamiről, hogy csodálatos. Ennek ellenére előfordul, hogy az ember alkotásai megfejthetetlen, varázslatos és megtisztító módon érintenek bennünket - elementárisabban, mint a természet csodái - talán az ember szeretet-szerelmében rejlő egyetemes teremtő erő az, amely még az emberi alkotásnál is izzóbb, bámulatra méltóbban katartikus.

Az ember teremtette világban a rajz a kifejezésnek olyan alapvető megnyilvánulása, mint a hang és a beszéd - ebben a közegben banális minden modernkedés és divat - az őszinteség hiánya, a mellébeszélés, komédiázás bukáshoz vezet. A rajzolás - akár az éneklés és a beszéd, akár a szeretet-szerelem, a lélegzés, vagy a járás - az egyszerű dolgok közé tartozik, csakhogy általában az egyszerű dolgok igen összetettek és szövevényesek. Ennek a szövevényességnek minden csomópontjában és elemében kelepce rejtőzik, a melléfogás, közhelyek és holtvágányok kelepcéje. Éppen a dolgok csomópontjai és sarokkövei azok, amelyekről kínos beszélni. Ami egyszerű és egyben szövevényes, rejtélyes és katartikusan bámulatos, az az életbevágóan fontoshoz, az imádathoz is vezethet, a rejtélyes és varázslatos dolgok mögött szándékok rejtőznek, a szellem, személyiség vagy a természet hatalmas erőinek szándékosságai. Látszólag könnyű bármit elemezni, de rajzot mégis nehéz kiértékelni, nehezebb mint a beszédet. A beszéd tünékeny láncolat, a rajz maradandó szövet, bonyolult, lappangó koordinátákkal, melyeket úgy fogunk fel

Schmal Károly plakátterve

Országos Alkalmazott Grafikai Biennále 1988